|
|
Az InnerLight - Lúgosító életmód
„Jobban jársz, ha a ház előtti pázsitot eszed, mint azt, ami a konyhádban van.”
Az új biológia
Az Új BiológiaTM, legegyszerűbben megfogalmazva azt állítja, hogy minden betegség mögött egyetlen alapvető ok rejlik, ez pedig nem más, mint a test túlsavasodása. Ezzel ellentétben a régi biológia, amely Louis Pasteur 1800-as évek végén keletkezett művein alapszik, arra az elképzelésre épült, hogy a betegség olyan kórokozóktól ered, amelyek kívülről támadják meg a szervezetet. Dr. Young úgy találta, hogy amikor a test sav-bázis aránya egészséges egyensúlyban van, akkor a kórokozók képtelenek benne megtelepedni.
Gondoljon úgy a testére, mintha az egy akvárium lenne. Gondolja el, milyen fontos fenntartani a testben lévő belső folyadékok tisztaságát, hisz ebben „úszkálunk” nap mint nap. Képzelje el, hogy ebben az akváriumban a halak az Ön sejtjei, illetve belső szervei, és abban a folyadékban fürdenek, amely a tápanyagokat szállítja, a salakanyagokat pedig eltávolítja
Tovább >>> |
Honnan tudhatja Ön, ha a teste túl savas?
A zsír egy sav-probléma!
Dr. Young (amerikai sejtbiológus) egyik, talán legismertebb felfedezése a túlsúly valódi okával kapcsolatos elmélet. Megállapította, hogy a zsír valójában túlsavasodási probléma következménye. Mit jelent ez? A test zsírsejteket hoz létre, hogy azok elszállítsák a savakat a létfontosságú szervektől, hogy ezek a savak szó szerint ne marják halálba az Ön szerveit. A zsír menti meg az Ön életét! A zsír valójában nem más, mint a test válasza egy veszélyesen túlsavasodott állapotra. A megoldás? Lúgosítás és EnergizálásTM..
Tovább >>> |
Bázikus víz
A legfontosabb, amit ebből a tájékoztatóból meg kell tanulnia, hogy a testet hidratálni kell, mégpedig lúgosító vízzel. Hasonlóan a talajhoz, amelyen élünk, a testünk 70%-át víz alkotja. Az étel utáni csillapíthatatlan sóvárgás gyakran a test víz iránti könyörgése. Ahogy az ember elkezd vízzel hidratálni, fokozatosan kifejlődik a szomjúságérzet is.
Tovább >>> |
Az InnerLight - Lúgosító csapat
A SuperGreens por négyszer erősebb, mint általában a zöld porok. A SuperGreens 49 féle fűből, gabonacsírából, valamint zöld növényekből és zöldségekből áll, amelyek mint egy infúzió, több mint 125-féle könnyen felszívódó vitaminnal, ásványi anyaggal és aminosavval töltik fel az Ön testét.
A Prime pHTM nem más, mint víz- és oxigénkatalizátor a véráramban. Ez a formula lúgosít, semlegesít, oxigenizál és pH-kiegyensúlyozó hatással van a testre.
A strukturált vagy a tisztított víz a legjobb. Ideális esetben naponta 4 liter, vagy akár több vizet is meg kellene innunk. A napi normál mennyiségű SuperGreens por 3-4 mérő/teáskanál. A legkönnyebb, ha a SuperGreens italt egy vizesflakonban tartja, mert így bármikor fel tudja rázni, ami által a zöldek mindig jól keverednek. Készítsen el egyszerre egy flakonnal, és azt tartsa szobahőmérsékleten (a testünknek energiát kell kifejtenie ahhoz, hogy felmelegítsen egy jeges, vagy lehűtsön egy forró italt.). Ha melegen szeretné inni, akkor csak annyira melegítse fel, hogy még kényelmesen rajta tudja tartani az ujjait.
MEGJEGYZÉS: egy proteinben gazdag étkezés után várjon egy vagy két órát, mielőtt SuperGreenst, illetve Prime pH-t inna, azért hogy a protein emésztéséhez szükséges gyomorsavakat ne semlegesítse az itallal.
|